Nem sikerült megszereznie az olimpiai kvótát Vass Dórának a ritmikus gimnasztikázók londoni tesztversenyén, amelynek keddi napján a szalag- és buzogánygyakorlat bemutatása után kilencedikként zárt.
A honi szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a magyar versenyző mindkét gyakorlatát hibátlanul teljesítette, szalagra 25,725, buzogányra pedig 25,675 pontot kapott, így összetettben 101,900 ponttal, a hétfői 11. helyről kettőt előrelépve 9. lett.
Az ötkarikás indulási jog megszerzéséhez azonban ez nem volt elegendő, ehhez ugyanis Vassnak a legrosszabb esetben is a 6. pozícióban kellett volna végeznie a nyári olimpia helyszínén zajló viadalon. "Nagyon szomorú vagyok, hogy sportágunknak nem lett kvótája, de még jobban sajnálom Vass Dórát, aki nagyon megérdemelte volna, hogy ott legyen az olimpián" - mondta Sinkó Andrea szövetségi kapitány.
"Az országban 20 évente születik egy ilyen alázattal készülő versenyző, nagyon büszke vagyok rá, ő maximálisan mindent megtett, az biztos, hogy a jövőben a menedzseléssel kapcsolatos dolgokat újra kell értékelnünk. Egyébként a ritmikus gimnasztika az egyetlen olyan sportág az olimpián, ahol mindössze 20 versenyző lehet jelen, régen a világbajnokság első 20 helyezettje indulhatott, ugye Dorka Franciaországban 20. lett. Most is megcsinálta a gyakorlatait, de pontszámai elmaradtak a vb-pontszámoktól."
Vass harmadik számú tartalék lesz a londoni olimpiára, ugyanakkor bejutott a tesztverseny szerdai, 10 fős egyéni összetett döntőjébe.
2012. 05. 21. 16.45 A hétfő esti egyéni döntőkbe négy magyar versenyző jutott be, illetve a két 4x100 méteres gyorsváltó... 2012. 05. 21. 15.08 Közel állt ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, végül öt ponttal lecsúszott erről Karé Réka, aki a... 2012. 05. 21. 14.30 Több sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 7-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és ... 2012. 05. 21. 13.43 A magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a debreceni úszó Európa-bajnokság h... 2012. 05. 21. 13.17 zombat este Révkomáromban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvív...