Kalotaszegi motívumokat viselnek majd a magyar sportolók a 2012-es Londoni Olimpián. A formaruhákat most mutatták be. Az öltözéket Csergő Noémi és Mohari Kinga tervezték, akik a klasszikust a divatos nemzetközi irányzatokkal szerették volna ötvözni.
A pályázatra összesen 32 nevezés érkezett, ezekből 6 maradt versenyben, majd a szakmai zsűri 3-ra szűkítette a kört, amelyből a MOB elnöksége végül kiválasztotta a győztes darabokat.
Mint a tervezők az Inforádiónak elmondták, a ruhák kialakításánál fontos volt a magyar jelleg megtartása. Kalotaszegi nagyírásos motívumokat tettek a ruhákra, ezek már messziről is felhívják magukra a figyelmet.
A képek forrása: NOB
A nőknek fehér és élénk piros színű sportos ingruhát terveztek. Ennek vállán nagy fekete motívumokat helyeztek el. A férfiak ruháinál a motívumok hasonlóak, de náluk a fehér és a fekete szín dominál.
A ruhákat a tervezők az Innoé Design irodának otthont adó budapesti lakóház folyosóján mutatták meg a sajtónak.
MTI Fotó: Illyés Tibor
És most nézzétek meg, hogy festenek a ruhák videón, amely még a NOB székházban készült:
"már bocs Tissi"
a sorokat sem tudod elolvasni.Jó magam nem az 5én vagyok hanem szimplán én az "5 "szám a hozzászólok száma,mint látod te vagy a 6..ennyit erről.Az indoklás pedig ott olvasható feketén-fehéren mind a két kommentben..pl.borzalmas.....mielőtt írsz értelmezd a sorokat.
#6 Szaitli Katalin
2011-12-13 18-36-49
Elolvastam a hozzászólásokat, mindenkinek az a véleménye ami, de kedves drukker,5én valami indoklás is kellene, akkor lehetne komolyan venni a hozzászólásokat, már bocsÜdv:Tissi
#5 én
2011-12-13 02-52-02
Már elnézést de ezek a ruhák borzalmasak,lejáratják Mo.-t.
#4 Szaitli Katalin
2011-12-12 23-36-09
Sok sikert és nagyon jó munkát kivánok a képek fotósának, nagyon jók,nívósak, szépekÜdv:Tissi
#3 Szaitli Katalin
2011-12-12 22-46-34
Köszönetet szeretnék mondani Csergő Noéminak és Mohai KIngának, sikerülta fehér és piros ruhákkal a nőknek nagyon szépet tervezni,a férfiaknak pedig nagyon elegáns a fehér és fekete motiummal diszitett ruhájuk.Sok sikert a tervezőknek és minden sportolónakÜdv:Tissi
#2 drukker
2011-12-12 22-33-51
a motívumok szépek...az igazi népviseleten. de így mindez a népviselet megcsúfolása
#1 Szaitli Katalin
2011-12-12 17-38-18
Sikerült nagy örömöt szerezned nekem JoeCsodálattal néztem az olimpiai formaruhákat, nagyon-nagyon tetszenek, gyönyörűek.Különösen az fogott meg,hogy kalotaszegi motivumokkal diszitették a ruhákat, ezzel is jó hirünket viszik, megbecsüljük népi értékeinket.A kiegészitők is frappánsan illenek a ruhákhoz, gondolok itt minden kiegészítőre, a ruhadiszekre, kalapokra, cipőkre,egyszóval mindenre
Megnéztem a videót is, kiemeli a fontos dolgokat. A piros szín segitőszín,reméljük viselőjét a jó szereplésre ösztönözni fogja.A férfiak ruhája is nagyon elegáns.Dicséret a ruhák tervezőjének, gratulálunk, tökéletesek, nagyon-nagyon szépek. Mégeszer köszönöm Joe, hogy ilyen örömöt szereztél nekem,
láthattam ezeket a "gyönyörűségeket".Sikerekben gazdag szereplést kivánunk minden résztvevőnek itthon drukkolunk,reméljük sok közvetités lesz.Szeretettel gondolunk minden résztvevőre így is buzdítva őket.Üdvözlök minden résztvevőt:Tissi
2012. 05. 21. 16.45 A hétfő esti egyéni döntőkbe négy magyar versenyző jutott be, illetve a két 4x100 méteres gyorsváltó... 2012. 05. 21. 15.08 Közel állt ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, végül öt ponttal lecsúszott erről Karé Réka, aki a... 2012. 05. 21. 14.30 Több sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 7-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és ... 2012. 05. 21. 13.43 A magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a debreceni úszó Európa-bajnokság h... 2012. 05. 21. 13.17 zombat este Révkomáromban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvív...