Legyen az XLSport a kezdőlapom
2012. május 21. |   |X. Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó || Balaton Bike Fest régi-új köntösben ||  Keresés:





sporthírek sport képek sport videók


















Küzdősportok


Közeledik a második "GFC" rendezvény

  
2012. 02. 13. 12.32  


image
A korábbi bejelentésnek megfelelően, március 1-jén, az óbudai Hotel Ramada Plázában folytatódik a „Gentlemen Fight Club” nevű rendezvénysorozat, mely a tavalyi bemutatkozásakor, nívójával, egy új szintet hozott a magyarországi bokszéletbe.
Várható volt, hogy az elegáns környezetben, luxusszintű kiszolgálással egybekötött eseménynek lesz folytatása, hiszen a közönség jól fogadta az újfajta kezdeményezést.
A tavaly decemberi esemény programját egy nyolcfős középsúlyú torna, valamint egy cirkálósúlyú interim Magyar-bajnoki címmérkőzés adta. A március 1-jei bokszgála „vezérfonala” ismét egy kieséses rendszerű, egyestés torna lesz, ez alkalommal viszont „csak” négy ökölvívó küzd meg az elsőségért cirkálósúlyban. Megrendezik a várva várt cirkálósúlyú Magyar-bajnoki összecsapást Hubert László „Dupla”, valamint Nagy József „Hóhér” között, míg a rendezvény két profi mérkőzéssel veszi kezdetét, melynek során Bogdán Zsolt Farkas Gáborral (nehézsúly), Kubicsek Antal Sánta Krisztiánnal (középsúly) meccsel.
A „Super 4” torna résztvevői
Bozai Gyula
Halász Gábor
Béres Zoltán
Varga István
Az esemény első hivatalos, egyben nyilvános sajtótájékoztatóját február 13-án, 17:30-tól a Hotel Ramada Plázában tartják. Ezen az eseményen várhatóan már minden ringbe lépő ökölvívó személyesen képviselteti magát. (Itt tartják a február 14-i „Hét eleji csetepaté” hivatalos mérlegelését is.)
A március 1-jei boxgála egy exkluzív rendezvény lesz, ahol háromfogásos vacsora várja a szórakozni vágyókat. Jegyeket 15 000 forinttól 50 ezer forintig lehet vásárolni, igaz a legdrágább egy „Luxus”-csomag két személy részére, melynek árában nem csak a boxgála megtekintése és a vacsora van benne, hanem egy éjszakát másodmagával eltölthet a Ramada Pláza hotelben.
A jegyárusítás február 13-án kezdődik, de aki szeretné élőben megtekinteni az eseményt, annak nem árt minél hamarabb beszereznie a belépőt, ugyanis az exkluzív rendezvényre csak 180 tikettet nyomtattak. (Jegyinfó: +3630 272 1267)



XLsport - Monokli



Xlsport Címkék:
Gentlemen Fight Club Bozai Gyula Halász Gábor Béres Zoltán sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


"Dupla" és "Hóhér" mázsált - GFC mérlegelés
"Hóhér" nyerte a cirkálósúlyúak hazai csúcsmeccsét
Alakul a harmadik "GFC" gála programja, Danny Williams lehet a fő-attrakció



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

3BX          4       
  K    N    9F    UAL
AMO   A1K    B       
Y      P     S    S2K
CKJ         61W      





2012. 05. 21. 16.45
Debreceni úszó Eb - Négy egyéni döntős mellett finalista a két váltó isA hétfő esti egyéni döntőkbe négy magyar versenyző jutott be, illetve a két 4x100 méteres gyorsváltó...Debreceni úszó Eb - Négy egyéni döntős mellett finalista a két váltó is

2012. 05. 21. 15.08
London 2012 - Éppen lecsúszott a kvótáról a vitorlázó Karé RékaKözel állt ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, végül öt ponttal lecsúszott erről Karé Réka, aki a...London 2012 - Éppen lecsúszott a kvótáról a vitorlázó Karé Réka

2012. 05. 21. 14.30
67 nappal London előttTöbb sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 7-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és ...67 nappal London előtt

2012. 05. 21. 13.43
Debreceni úszó Eb - Döntős a két gyorsváltóA magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a debreceni úszó Európa-bajnokság h...Debreceni úszó Eb - Döntős a két gyorsváltó

2012. 05. 21. 13.17
Káté Gyula csapata lemosta a Gladiátorokat a B1-benzombat este Révkomáromban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvív...Káté Gyula csapata lemosta a Gladiátorokat a B1-ben





















Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 30 felhasznalo online
Médiapartnereink:

             

  
             

 
hírek személyre szabva              

 
Oldal.info az info oldal                

 
        Add to Google    

  
        Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus