Péntektől vasárnapig Miskolc ad otthont a karatésok két nagy világversenyének is: az első hayashi-ha shito-ryu világbajnokságnak és ugyanezen stílusirányzat nyílt Világkupájának. Továbbá ugyanitt és ugyanekkor tartják a WKF karate magyar bajnokságot is.
Miskolcon nagy hagyománya van a pusztakezes harcművészek viadalainak, hiszen 1992 és 2001 között rendre itt bonyolították le a Mikulás Kupát. A nemzetközileg is ismert és elismert rendezvénysorozat keretében összesen több mint 100 ország képviselői fordultak meg a borsodi megyeszékhelyen.
E hagyományokra alapozva vállalta a Magyar Karate Szakszövetség, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE a folytatást: amint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, egyszerre három jelentős sportrendezvényt is megrendeznek a Miskolc Városi Szabadidőközpont és Jégcsarnok termeiben.
A világversenyek rangját mutatja, hogy 4 kontinens 20 országából érkeznek versenyzők a vb-re és a Vk-ra. Az eddig nevezettek közül India korábban még soha nem vett részt magyarországi karateversenyen. A hagyományoknak megfelelően képviselteti magát ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok, amely rendre nagy csapattal érkezik, de bejelentkezett Németország, Kazahsztán, Örményország, Ukrajna, Szlovákia, Románia, Szerbia, Macedónia, Szlovénia, Horvátország, Irán, Bulgária, Lengyelország, Oroszország, Svájc, Dánia, Svédország és a különlegességnek számító Sierra Leone is.
A szervezőbizottság elnöke, Mészáros János a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a két helyszínen több száz rendező fog közreműködni a lebonyolításban, miközben csaknem 100 klub több mint 1300 versenyzője lép küzdőtérre a három nap alatt.
2012. 05. 21. 15.08 Közel állt ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, végül öt ponttal lecsúszott erről Karé Réka, aki a... 2012. 05. 21. 14.30 Több sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 7-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és ... 2012. 05. 21. 13.43 A magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a debreceni úszó Európa-bajnokság h... 2012. 05. 21. 13.17 zombat este Révkomáromban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvív... 2012. 05. 21. 12.37 A közelmúltban ujjműtéten esett át Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht labdarúgója, aki ennek e...