„Mi tagadás, nem úgy gyűrtem le a vizsgákat, ahogy a sprinterek a 100 méteres táv végére érnek, inkább a maratoni futók tempója volt jellemző rám – mondja a Sydneyben és Athénban is a K-4 1000 méteres távon induló és diadalmaskodó „aranyhajó” tagja.

– Nem sokkal az első olimpiai győzelmünk után jelentkeztem a TF-re csapattársam, Vereckei Ákos társaságában, és akkor még azt hittük, hogy az elfoglaltságainkba „simán” belefér majd a tanulmányi kötelességeink zökkenőmentes teljesítése is. Kicsit elszámoltuk magunkat: én majdnem 12 év alatt jutottam a vizsgák sorozatának a végére, Ákos még küzd és várhatóan a londoni olimpia után fog „hajrázni”, illetve utolérni engem…”

Horváth Gábor egymás után kétszer a jelenlegi szövetségi kapitány Storcz Botond, valamint a még mindig versenyző, sőt, a londoni szereplésre pályázó Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos társaságában állhatott fel az olimpiai dobogó legfelső fokára és azután még a 2008. évi pekingi nyári játékokon is ott szeretett volna lenni.

„A 2006-os szegedi VB-n is győzött a négyesünk és ezután meg akartuk mutatni, hogy kajak négyesben is lehet olyan mesterhármast elérni, mint amilyet a vízilabdás „kollégák” meg is valósítottak. Elbuktunk és sokáig az sem vigasztalt, hogy tényleg egy hajszálon múlott a dolog. Ezzel a sikertelen nekirugaszkodással, de még inkább az azt megelőző nyolc esztendő sok versenyével és az annál is több edzőtáborozásával magyarázható, hogy a vizsgázást csak húztam-halasztgattam, ahogy azt sok élsportoló társam teszi. Az igazság az, hogy a tanulói szorgalmam és eltökéltségem nem volt olyan, mint ami sportolóként volt jellemző rám.”

Azért jelentkezett a TF-re, mert mindig is tisztelettel nézett fel a határozottságukról és a jó kedélyükről híres testnevelő tanárokra, a lelkes és felkészült edzőkre, nem mellesleg a diploma megszerzésének célja is erősen motiválta.

„Hat esztendővel ezelőtt, még versenyzőként kaptam a megbízatást és lettem a Domino Honvéd kajak-kenu szakosztályának az igazgatója, amelyet nagy kihívásnak tekintettem és tekintek ma is. Ez a műhely mindig is erős volt, de a jó átigazolásoknak köszönhetően manapság már a sportág egyik meghatározó központjának számít. Igazán „ütős” a csapatunk, nagyot csalódnék, ha a nagy négyesünk közül egy is lemaradna a londoni olimpiáról. Gondolok Kovács Katalinra, Kozák Danutára, Szabó Gabriellára és Csipes Tamarára, akik közül utóbbi első olimpiájára készülhet.”

Soha nem merült még fel a kétszeres olimpiai bajnokban, hogy a szintén „ötkarikás” aranyéremmel büszkélkedő Csipes Ferenc példáját követve edzőként is kipróbálja magát? – kérdezte Horváth Gábortól a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa.

„Miközben a nagy tanulmányi maratonimat futottam, középfokú edzői oklevelet is szereztem, szóval ha egyszer úgy hozza a sors, akkor lehet, hogy én is beállok az edzők közé. Egyelőre azonban örülök annak, hogy a sportágam nagy családjában maradhattam, ráadásul egy olyan szakosztály igazgatója lehetek, amelynek legjobbjai nagyon sokat tehetnek a magyar olimpiai csapat sikeréért Londonban” – mondta befejezésül Horváth Gábor, aki a diplomamunkáját – nem mindennapi tanulmányi előmenetelének a végén és annak slusszpoénjaként – a fallabdázásról írta…