Harminchat magyar kajak-kenus arany Pöstyénben

image Szenzációs szerepléssel összesen 73 érmet szerzett a kajak-kenu válogatott a pöstyéni Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen 36 arany-, 24 ezüst- és 13 bronzérem a magyarok mérlege.

    A szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a magyarok toronymagasan nyerték meg a pontversenyt, az éremtáblázat élén zártak és elhódították a legjobb nemzetnek járó különdíjat is.
    „Csodálatos eredményeket hozott ez a három nap” – értékelte a fiatalok eredményeit Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. „Huszonnyolc ország szerepelt Pöstyénben, részt vettek a versenyen az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Ázsiából is, rendkívül erős volt a mezőny, voltak olyan számok, amelyekben négy előfutamot is rendeztek.”
    A tréner elmondta, az újpesti Piller Szabina öt aranyérmet nyert, de ki kell emelni a négy győzelemmel záró kenust, Nagy Biankát, a triplázó kajakos Pupp Noémit, a két-két első helyet gyűjtött Homonnai Lucát és Moldován Milánt, továbbá a győriek fiatalját, Gamsjäger Maria Lisát is, aki két egyéni arany mellett ezüstérmes lett a két korosztállyal feljebb szereplő négyes tagjaként.