Forma-1 2013: Érdekességek a Maláj Nagydíjról

image A párás idő megszokott Malajziában és hozzájárul a pilóták izzadásához, mellyel súlyukból három kilogrammot veszítenek a futam során. De nem ez az egyetlen jelentős tény az ország futamával kapcsolatban…

A 2013-as Petronas Maláj Nagydíj a 15. alkalom, hogy Malajziában Formula-1-es versenyt rendeznek, mindegyik a Sepang International Circuit pályán került lebonyolításra. Az első Maláj Nagydíjat 1999-ben rendezték.

A legsikeresebb konstruktőr a Maláj Nagydíj történetében a Ferrari, hat győzelmet és további hat dobogós helyezést szerzett.

Michael Schumacher és Fernando Alonso a legsikeresebb pilóta a Maláj Nagydíjak történtében – mindketten háromszor győztek, egy második és egy harmadik helyet szereztek.

Fernando Alonso 11 Maláj Nagydíja során 937 kilométert töltött az élen. Ez több, mint három versenytáv.

Michael Schumacher tartja a pole pozíciós rekordot – ötször szerezte meg az első rajtkockát. A jelenlegi mezőnyből korábban hatan állhattak fel az első rajtkockába Malajziában – Fernando Alonso, Felipe Massa, Jenson Button, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Mark Webber.

A Maláj Nagydíj több kiemelkedő debütálási rekordot is tart:

– Kimi Räikkönen itt aratta 2003-ban első Formula-1-es győzelmét.

– Fernando Alonso 2003-ban itt szerezte első pole pozícióját és első Formula-1-es dobogó helyezését. 21 évesen sokáig ő volt a legfiatalabb, akinek sikerült pole pozíciót és dobogós helyezést szereznie, ám a 2008-as Olasz Nagydíjon Sebastian Vettel ezt a címet elhódította a spanyol pilótától.

– Jenson Button 2004-ben Sepangban szerezte első dobogós helyezését.

– Mark Webber 2004-ben először indulhatott az első rajtsorból, Nico Rosbergnek ez 2010-ben sikerült.

– Lewis Hamilton, Nick Heidfeld és Jenson Button Malajziában futották meg először futamban a leggyorsabb körüket (2007-ben, 2008-ban és 2009-ben).

– Tavaly Sergio Perez első Formula-1-es dobogós helyezését érte itt el, második lett.

Számos fontos mérföldkövet is elértek a konstruktőrök Malajziában – a Ferrari 125. Formula-1-es győzelmét Eddie Irvine-nal 1999-ben itt szerezte, a csapat 150. pole pozícióját is itt szerezte meg 2002-ben Michael Schumacherrel. Mika Häkkinen a McLaren 100. leggyorsabb körét érte el 2000-ben.

A 2011-es Maláj Nagydíjat harmadik helyen befejező Nick Heidfeld egy szokatlan rekordot tart – a legtöbb dobogós helyezést szerezte futamgyőzelem nélkül (szám szerint 12-t).

A brazil Rubens Barrichello öt Maláj Nagydíjon legalább egy kört az élen töltött, de soha nem nyerte meg a versenyt.

A 2009-es Maláj Nagydíjat 31 kör után leintették az erős esőzés miatt. Ez volt a Formula-1 történetének ötödik versenye, melyet a táv 75 százalékának teljesítése előtt leintettek, ennek következtében ötödik alkalommal osztottak ki fél pontokat.

A Maláj Nagydíjak történetében csak egy pilótának sikerült ugyanabban az évben megnyerni a versenyt és a futam leggyorsabb körét teljesíteni, 2009-ben Jenson Button volt ő.

Alex Yoong az egyetlen maláj pilóta, aki hazai versenyén rajthoz állhatott (2002-ben). Honfitársa, Fairuz Fauzy a Lotus Racinggel 2010-ben a szabadedzésig jutott.

A 2006-os Maláj Nagydíjon győzött utoljára Formula-1-es versenyen olasz pilóta – név szerint Giancarlo Fisichella.

A német nemzet a legsikeresebb a Maláj Nagydíjak történetében – az ország pilótái hat győzelmet arattak (hármat Michael Schumacher, egyet Ralf Schumacher és kettőt Sebastian Vettel).

A sepangi pálya az egyik a hat közül, ahol Michael Schumacher és öccse, Ralf Schumacher is győzni tudott. A többi helyszín: Imola, Hockenheim, Nürburgring, Magny-Cours és a Circuit Gilles Villeneuve pálya. A testvérpárok közül a Schumacher az egyetlen, melynek mindkét tagja tudott Formula-1-es versenyt nyerni.

A Maláj Nagydíjat a pole pozícióból induló pilóta hét alkalommal nyerte meg. A legrosszabb rajtpozícióból induló pilóta, aki futamot nyert Malajziában a ferraris Fernando Alonso volt, a spanyol pilóta kilencedik helyről kezdte meg 2012-ben a versenyt.

Fernando Alonso Malajziában pályafutása 200. versenyhétvégéjén vesz részt. Azonban két alkalommal (2001-ben Belgiumban és 2005-ben az Egyesült Államokban) nem állt rajthoz, így 198. futamát kezdheti meg a hétvégén.

Kimi Räikkönen Ausztráliában aratott győzelme azt jelenti, már 18 futam óta folyamatosan pontot tud szerezni. Ez a trend folytatódik Malajziában?