Legyen az XLSport a kezdőlapom
2012. május 21. |   |X. Budapesti Nagy Sportágválasztó és I. Budapesti Nagy Hangszerválasztó || Balaton Bike Fest régi-új köntösben ||  Keresés:





sporthírek sport képek sport videók















Vízisportok


Fizetetlen számlák is várnak az evezősök új elnökére

  
2012. 02. 08. 11.34  


image

Miután az 56 szavazati joggal rendelkező küldött közül 46 Mitnyan György és az evezős szövetség elnöksége ellen szavazott pénteken este a Sportok Házában, a csúnyán megbukott elnök felállt és köszönés nélkül távozott a rendkívüli közgyűlésről. Ezt követően a csepeli, egykori sikeres versenyzőt, Regényi Tamást (képünkön) választották meg a sportág első emberének.

A név nélkül továbbra sem nyilatkozó szakemberek (mitől félnek?) egybehangzó véleménye szerint ez a vereség már novemberben megérett, amikor a szakma küldöttségével Mitnyan elnök egyszerűen nem akart érdemben tárgyalni. Pedig ők - állítják az „inkognitósok” - már akkor is ellehetetlenültnek érezték az elnök és a szakma kapcsolatát.

A következő menet decemberben történt meg. Ekkor az ellenzéki klubok képviseletében Denk András, a Budapesti Evezős Szövetség elnöke próbált meg tárgyalóasztalhoz ülni Mitnyan György elnökkel, aki nem volt hajlandó átvenni a neki címzett, bizalmatlansági indítvánnyal felérő levelet. E helyett „Torgyán-féle stílusban” akarta Denket lesöpörni - így maradt a postai út.

A december 14-én - a kötelező 30-60 napon belüli intervallumban - február 3-ra kiírt közgyűlés azután döntő fölénnyel igazolta az előzetes várakozásokat. Mitnyan pedig még utoljára kimutatta féktelen haragját. A visszahívást követően ugyanis az elnökválasztás volt a következő napirend, ahol harmadmagával őt is jelölték. Ő azonban se szó, se beszéd, még a jelöltség lemondására és elköszönésre sem méltatta a mintegy hatvanfős közgyűlést, és ex-alelnökével, Kelemen Istvánnal, szó nélkül, angolosan távozott.

Szó se róla, ez egy átlagembertől sem könnyen elfogadható lépés volt ez. Hát még egy politikustól. Pedig a vereséget mindenkinek méltósággal el kellene tudni viselni. Annál is inkább, mivel bizonyára komoly része volt abban, hogy ilyen elsöprő fölénnyel fordultak vele szembe a sportág meghatározó emberei.

Az egy másik történet, milyen örökséget vesz át az új elnök és az elnökkel együtt kilenctagú elnökség. Nem kell nagy jóstehetség annak vizionálásához, hogy a még átnézetlen akták, fizetetlen számlák igen komoly gondokat jelentenek majd az olimpiai kvótával is rendelkező sportág új vezetésének.


 Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly




XLsport - Jocha(Press) Károly Fotó: JochaPress



Xlsport Címkék:
Mitnyan György Regényi Tamás Magyar Evezős Szövetség Denk András Budapesti Evezős Szövetség sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


A politikus elnök köszönés nélkül távozott!
Vasárnap evezős évadnyitó a Margitszigeten
Evezés: Szombaton Öböl Kupa és diákranglista-verseny
Szezonzáró Öböl-kupa
Evezés: Negyvenegy év után ismét világversenyek rendezésére pályázik a magyar szövetség
Evezés: Nemzetközi Simády-emlékverseny hétvégén, cél a csapategységek kialakítása
Evezés: A Velencei-tavon rendezik hétvégén az Olimpiai Reménységek Versenyét
Evezés: Magyar Eb-prezentáció Luzernben - döntés szeptemberben
Százéves Czógler Klára, az első női evezős egylet alapítója
Evezés: Nyolc sportoló az "Év evezőse" a hazai szövetség döntése alapján 2011-ben



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

HRC         2EP      
H A    8      B   RUI
H K   DWS   Y72      
U C    3    8     CB8
6K4         TCN      





2012. 05. 21. 15.08
London 2012 - Éppen lecsúszott a kvótáról a vitorlázó Karé RékaKözel állt ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen, végül öt ponttal lecsúszott erről Karé Réka, aki a...London 2012 - Éppen lecsúszott a kvótáról a vitorlázó Karé Réka

2012. 05. 21. 14.30
67 nappal London előttTöbb sportágban májusban zárul a kvalifikáció, 7-ben még szerezhetünk kvótákat, a magyar esélyek és ...67 nappal London előtt

2012. 05. 21. 13.43
Debreceni úszó Eb - Döntős a két gyorsváltóA magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a debreceni úszó Európa-bajnokság h...Debreceni úszó Eb - Döntős a két gyorsváltó

2012. 05. 21. 13.17
Káté Gyula csapata lemosta a Gladiátorokat a B1-benzombat este Révkomáromban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvív...Káté Gyula csapata lemosta a Gladiátorokat a B1-ben

2012. 05. 21. 12.37
Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseketA közelmúltban ujjműtéten esett át Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht labdarúgója, aki ennek e...Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket





















Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 37 felhasznalo online
Médiapartnereink:

             

  
             

 
hírek személyre szabva              

 
Oldal.info az info oldal                

 
        Add to Google    

  
        Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus