Ferrarival lehet driftelni?

Meglehetősen őrült ötlettel állt elő tavaly a Svédországban élő vélhetően magyar származású Somogyi Krisztián. Egy Ferrari 550 Maranello-ból készít tuning műhelyében drift autót, azonban részleteit megvizsgálva sokkal inkább egy olasz-bajor házasításról van szó, ahol az eljegyzés már meg is történt. Az biztos, hogy ettől még a Ferrari versenyistállót megalapító Enzo apánk is forogni fog sírjában, ha a verda egyszer elkészül.

 f550.jpg

A svéd széria autók első sorban a megbízhatóságuk miatt vívták ki a vásárlók bizalmát, a svéd tuning és versenyautót építő fiatalok pedig őrültebbnél őrültebb elképzeléseik miatt hívják fel magukra a figyelmet. Nincs ez másképpen az SVK Customs műhelyében sem, ahol első sorban egyedi készítésű karbon elemekét és persze komplett versenyautókat építenek immáron 5. éve. Az egyik projektjük egy Ferrarira 550-es teljes átalakítása, amely ha elkészül a svéd drift bajnokságban szerepelne. Persze ha az ötlet beválik és az autó sikeres lesz, akkor az ország határán túl is csillogni szeretnének majd vele.

 f550_2.jpg

A Ferrariban lévő eredeti V12-es motor lecserélésre került mivel „csak” 600LE-ig tuningolható üzembiztosan, és a következő lépcsőfok már 12 ezer euroba fájna. A választás egy BMW V8-as blokkra esett, amit megspékelnek majd egy kompresszorral. Speciális futóműt építettek alá, mivel a gyári kormányszög kevésnek bizonyult. Hatalmas AP Racing fékrendszert és Schmidt racing kerekeket kapott, de a legfontosabb maga a kasztni átalakítása, hiszen a műhely erre fordít a legnagyobb hangsúlyt minden egyes munkája során. Legutoljára a bukócsövet és a Recaro versenyüléseket helyezték be, azonban a munka sajnos megszakadt. Krisztiánnak elege lett a hosszú munkaórákból a műhelyben, ezért most Vietnámban tengeti napjait az óceántól nem messze, ahol új életet kezdett. Hogy miért pont ott, nem tudni, és arról sincs pontos információ, hogy vajon hol rejtőzik a már félig megépített szörnyeteg. Egy biztos autós körökben Krisztián kellően felhívta magára a figyelmet, így remélhetőleg a „Ferrari” építését is valaki folytatni fogja egyszer.