Házi őrizetbe helyezték kedden Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportolót, akinek előzetes letartóztatását november 25-én rendelték el Kecskeméten, de a határozat ellen fellebbezett - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.
A hat másik emberrel együtt adócsalással gyanúsított egykori sportoló házi őrizete 2012. január 6-áig szól, amikor azt felülvizsgálják - mondta Sárközy Szabolcs. Adócsalás miatt november 25-én hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója, aki az elrejtőzés veszélyével, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélyével indokolta döntését. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi közleménye szerint adócsalás miatt indult eljárás hét gyanúsított ellen, akik az eddig feltárt adatok szerint 650 millió forint kárt okoztak az államnak. A NAV pénzügyi nyomozói által feltárt ügy gyanúsítottjai színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak. Az elkövetők huzamosabb ideje nagy mennyiségű gabonát szereztek be Romániából. A hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut tovább viszik Szlovákiába, valójában azonban a gabona Magyarországon került forgalomba. Az ügyletben valós gazdasági tevékenységet nem végző fiktív cégek is közreműködtek. Az elkövetők célja az áfára vonatkozó szabályok kijátszása, az adófizetés elkerülése volt. A pénzügyi nyomozók a bűnszervezetet gondosan előkészített akcióval leplezték le. Öt megyében és a fővárosban 30 helyszínen 80 nyomozó jelent meg ugyanabban az időpontban, házkutatásokat, kihallgatásokat tartottak; a bűncselekménnyel okozott kár fedezetének biztosítására két autót, 40 millió forint készpénzt foglaltak le, és valamennyi gyanúsított bankszámláját zárolták.
Én bízom az ártatlanság vélelmében, és abban, hogy valaki megvezette Bettinát, és hogy ki fog derülni az igazság.
#1 Szaitli Katalin
2011-12-06 18-15-57
Mélységesen felvagyok háborodva Csábi Bettina és társai ügyletei miatt!!!! Az előző cikkeiben megjátszotta a jólelkű,segitőkész embert,közben csalt"lopott.Szégyelheti magát, de nagyon!!! Nem véletlen, hogy egy percre sem volt nekem szimpatikus, sőt kivivta az unszimpátiámat,máskor is bizok a megérzéseimben.)Bizom abban, hogy a megérdemelt büntetését megkapja!Így akart segiteni a nehezen élő gyermekeken?Bízom abban, hogy büntetése példaértékű lesz!Üdvözlettel:Tissi
2012. 05. 17. 13.49 Sportolj hetente 3x1 órát! szlogennel a rendszeres testmozgás fontosságára igyekszik felhívni a figy... 2012. 05. 17. 13.48 Hetedszer nyerte el kick-box Világkupa rendezési jogát Szeged; a hétvégi megmérettetésre három konti... 2012. 05. 17. 07.15 Noha számos hír terjedt el arról, hogy Mario Balotelli otthagyja a Manchester City-t, ezt cáfolta a... 2012. 05. 17. 06.11 Szombaton iktatják be a tornasport halhatatlanjainak amerikai székhelyű nemzetközi csarnokába a lóle... 2012. 05. 17. 05.09 A londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia, illetve Tobai-Sike Renáta sem jutott be szerdán a női lég...