70 éves Zsivótzky Gyula

Zsivotzky_Gyula.jpgMa ünnepli 70. születésnapját Zsivótzky Gyula, kalapácsvető olimpiai bajnokunk.

Zsivótzky Gyula (Zsivoczky-Pandel Gyula) 1937. február 25-én született Budapesten. Kalapácsvető. 1952-től a Kiskunfélegyházi Vasas, 1955-től a Testnevelési Főiskola Haladás (a TFSE), 1958-tól 1973-ig az Újpesti Dózsa versenyzője. 1958 és 1970 között megszakítás nélkül tizenháromszoros magyar bajnok.

Az 1958-as stockholmi Európa-bajnokságon harmadik. Az 1960-as római olimpián ezüstérmes. 1962-ben Belgrádban Európa-bajnok. Az 1964-es tokiói olimpián ezüstérmes. 1965. szeptember 4-én Debrecenben 71 méter 26 centiméterről 73,74-re javítja a világcsúcsot, mely rekordjavítás a versenyszám történetének azóta sem elért előrelépése.
Az 1966-os budapesti Európa-bajnokságon második.
Az 1968-as mexikói olimpia bajnoka. Az 1969-es athéni Európa-bajnokságon negyedik, 1971-ben Helsinkiben tizenegyedik. Az 1972-es müncheni olimpián ötödik.
1973-ban a Testnevelési Főiskolán szerez tanári diplomát. 1991-től 1992-ig az Újpesti Dózsa elnökhelyettese. Vállalkozó. 1999-től a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke. 2004-től a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Gyula fia ifjúsági Európa-bajnok, magyar bajnok labdarúgó. Attila fia ifjúsági világbajnok, utánpótlás Európa-bajnok tízpróbázó. 2004-től a Nemzet Sportolója. 

Jó erőt, és egészséget kivánunk Neki.

XLsport