2018 utánpótlás csapatbajnoka a Némethy Bertalan Régió csapata

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság szombati napjának záró versenyszáma az ifjúsági és fiatal lovas korosztály kétfordulós középdöntője volt. A versenyszám érdekessége, hogy a két korosztály vegyesen indult ugyanazon a 135 centiméteres pályán, és a csapatok is vegyes összeállításúak voltak.

A pálya rendkívül nehéz volt, nem született dupla hibátlan lovaglás egyik korosztályban sem. A legközelebb Jármy Vince állt hozzá, aki egy hibaponttal zárta a középdöntőt a mindössze hét éves JB Koronaőr nyergében, ami a győzelmet jelentette a párosnak a fiatal lovasok között.

PC-jármy

Második helyen végzett leggyorsabb négy hibapontos teljesítménnyel az összesítésben jelenleg élen álló Máriás Sára.

PC-máriás 1

Harmadik pedig Jármy Vince lett másik lovával, Quirosával, amivel megőrizte összesített második helyét a páros.

PC-jármy quirosa

Az ifik között a leggyorsabb Gráf Edina Nikoletta volt, Qui De Ganad nyergében, második helyen pedig szintén négy hibapontos teljesítménnyel Szuhai Péter végzett East Winddel.

PC-gráf edina

PC-szuhai

A felállás így nem változott, az összesítésben továbbra is Szuhai Péter az élen, szorosan mögötte pedig Gráf Edina Nikoletta. Janik Anna tudta még a korosztályából csupán egy verőhibával teljesíteni a középdöntőt, így a számban harmadik, az összesítésben pedig feltornászta magát a negyedik helyre Back Home-mal.

PC-janik anna

A csapatbajnokságban nem született holtverseny, így összevetés nélkül vehette át az Ifj. Néveri Imre által vezetett Némethy Bertalan Régió csapata az aranyérmet. A csapat tagjai Gráf Edina Nikoletta, Gátfalvi Kíra, Búza Patrik Zoltán és Mészáros Marcell voltak.

Második helyen végzett a Hollé Sára, Alasztics Aliz, Erdős Jázmin és Jármy Vince összeállítású Némethy Bertalan Régió II-es csapata Erdős József vezetésével.

Harmadik pedig a Berei Béla által összeállított Máchánszky Gyula Rédió II-es csapata lett, melynek tagjai Plavecz Szabrina, Markó Rebeka, Markó Sándor és Ifj. Szász Attila voltak.

PC-ifi fiatal lovas eredmény

Vasárnap rendezik 10:45-től az ifjúsági korosztály döntőjét, 13:00-tól pedig a fiatal lovasok szállhatnak harcba a bajnoki cím megszerzéséért. A versenyt élőben közvetíti a RiderLine.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS