2018-tól újra a Hungaroringre jöhet a MotoGP?

Motor

2016. szeptember 23. péntek, 13:14

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: megkezdődtek az ez irányú tárgyalások, s ha sikerül a pályát motorversenyekre is alkalmas módon átalakítani, két év múlva akár a mogyoródi helyszín is bekerülhet a versenynaptárba.

A gyorsasági motoros világbajnokság 1949 óta íródó történetében eddig mindösszesen kétszer rendeztek Magyar Nagydíjat, méghozzá 1990-ben és 1992-ben: mindkétszer az akkor még csak fél évtizedes Hungaroring látta vendégül a versenyzőket. Azóta főként a 2000-es évek végén, nem kis részben Talmácsi Gábor sikereinek hatására merült fel, hogy újra hazánkba látogasson a MotoGP, a helyszín azonban a Sávoly mellé tervezett Balatonring lett volna.

hungaroring-motogp

Az a projekt azonban befuccsolt, s bár Balatonfőkajáron ugyancsak épül egy aszfaltcsík Balaton Park Circuit néven, a teljesen magántőkére épülő vállalkozásról viszont egyelőre nem sok hír látott napvilágot. Most viszont úgy tűnik, hogy néhány éven belül akár a Hungaroring is szóba jöhet mint a MotoGP egyik helyszíne: Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt ennek lehetőségéről:

„Megkezdődtek az ez irányú tárgyalások” – nyilatkozta Gyulay Marc Marquezék esetleges magyarországi szereplésével kapcsolatban. „Miután a pénz megvan rá, így amennyiben a pályacsíkot sikerül átalakítanunk, hogy a motorversenyekre is alkalmas legyen 2017 végére, akkor 2018-ra megpróbáljuk idehozni a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnyét. Természetesen ehhez is kormányzati támogatásra, garanciára van szükségünk. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr igencsak biztatott minket a vele folytatott tárgyalásokon.”

A Hungaroringen elsősorban az aszfaltozott bukóterek jelentik a problémát, hiszen a motorversenyek szempontjából sokkal biztonságosabbak a sóderágyak, a Formula-1-ben és a többi autós bajnokságban – amelyek közül számos sorozat, többek között a WTCC vagy épp a mostani hétvégén a DTM is ellátogat Mogyoródra – viszont jobban preferálják az előbbi változatot. Ha azonban sikerülne orvosolni ezt a problémát, az esetleges Magyar Nagydíjnak még így sem lenne könnyű dolga, hiszen a hírek szerint több ország is szeretne bekerülni a MotoGP versenynaptárába: a Finnországban épülő Kymi Ringnek már aláírt szerződése is van 2018-ra, de Thaiföld és Indonézia is arra vár, hogy otthont adhasson egy világbajnoki fordulónak.

Forrás: www.formula.hu – RSS