2017 Serdülő Év Játékosa Szavazás

Idén már a legjobb U17 játékosok számára is szavazást hirdetünk.

Az U17 bajnokságba nevező csapatok közül hat adta meg jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra az Év Serdülő Játékosa!

A voksolás során sorrendet kell felállítani a játékosok között. Ez természetesen nem könnyű dolog, elvégre a különböző posztokon remekelő játékosok teljesítménye nehezen hasonlítható össze. De mivel nem megy másképp, ezzel a feladattal kell megküzdeni az érintetteknek.

Az egyes rangsorok kialakulása után az adott rangsor első helyezettje 6 pontot, a második 5 pontot kap és így tovább.

Lássuk kik és hogyan szavaznak:

1. Az U17 bajnokságban szereplő csapatok vezetőedzői. Saját játékosára senki sem szavazhat majd. A kialakult sorrend 60%-os súllyal esik latba.

2. A Szurkolói facebook szavazás. Reméljük sokan vesznek részt a voksoláson. Arra kérjük a lájkolókat buzdítsák erre barátaikat és ismerőseiket is, hogy még többen megismerjék legjobb U17 játékosainkat! A szurkolók a játékosokra leadott facebook lájkjaikkal szavaznak, ennek sorrendje számít majd, 40%-os súllyal.

Szavazni Szövetségünk facebook oldalán december 1-ig tudnak a szurkolók, ezt követően kerül sor a szavazatok összesítésére!

A 2017 SERDÜLŐ ÉV JÁTÉKOSA SZAVAZÁS JELÖLTJEI

u17 2x3

Kártyák by Hungarian Football

Forrás: http://mafsz.org – RSS