2016-ban ismét DTM a Hungaroringen

Túraautó

2015. november 30. hétfő, 15:09

Egy év kihagyás után jövőre ismét útba ejti majd a Német Túraautó-bajnokság Magyarországot. A Hungaroring egy német pálya rovására, szeptember végén fogadja majd a mezőnyt.

redb-dtm-2014

A DTM vezetősége közzétette a jövő évi versenynaptárt, amely néhány kisebb átalakítást tartalmaz az idén látott menetrendhez képest. A legnagyobb különbség az, hogy ismét bekerül a naptárba a Hungaroring, amelyen 2014-ben már versenyzett a sorozat, ám erre az évre kikerült a körforgásból.

A futamhétvégék száma nem változik, továbbra is kilenc lesz belőlük, ami azt jelenti, hogy egy helyszínnek távoznia kell: Oscherslebenre esett a választás, így a naptár még nemzetközibbé vált, jövőre ugyanis már négy alkalommal is külföldre utazik a német székhelyű bajnokság: útba veszik az osztrák Red Bull Ringet, a holland Zandvoortot, valamint Moszkvát is.

A hungaroringi forduló a szezon utolsóelőtti állomásaként szeptember 23-25-én kapott helyet, azaz előfordulhat, hogy a bajnokavatás színhelye is lesz. A versenyhétvégék lebonyolítása nem módosul, tehát az idén bevezetett rendszer értelmében minden hétvégén két futamot rendeznek.

A DTM 2016-os szezonja május 6. és október 16. között tart majd, hagyományosan az idény nyitányát és zárását is Hockenheimben rendezik.

 

A 2016-os versenynaptár:

Május 6-8. Hockenheim
Május 20-22. Red Bull Ring
Június 3-5. Lausitzring
Június 24-26. Norisring
Július 15-17. Zandvoort
Augusztus 19-21. Moscow Raceway
Szeptember 9-11. Nurburgring
Szeptember 23-25. Hungaroring
Október 14-16. Hockenheim

Forrás: www.formula.hu – RSS