London 2012: Szabó Bence MOB-sportigazgató év végi összegzése a kvótahelyzetről
2011. 12. 23. 05.34
Nyolcvanhárom magyar sportoló részvétele már biztos a londoni
olimpián, de abban bízunk, hogy ez a szám száznegyvenre nő" - mondta
érdeklődésünkre Szabó Bence, a MOB sportigazgatója.
A korábbi
kétszeres ötkarikás győztes kardvívó hozzátette: amennyiben a férfi
kézilabda- és a női vízilabda-válogatott kvalifikálná magát, akár
százötven fős is lehetne a küldöttség. A sportvezető megemlítette azt
is, hogy négy éve, a pekingi játékokat megelőző év végén nyolcvannégy
magyar versenyző szerzett kvótát, vagyis a helyzet lényegében hasonló,
mint akkor volt, bár a 2008-as eseményre végül is delegált százhetvenes
sportolói létszám most elérhetetlennek tetszik.
- A legfájdalmasabb alighanem a női kézilabdázók távolléte lesz,
hiszen egy hagyományosan eredményes szakág maradt le a részvételről -
jegyezte meg. - De nagy bajban vannak a vívók is, akiknek még nincs
kvótájuk, igaz, március végéig még javíthatnak. Ugyanígy bővülhet az
eddig sikeresnek korántsem nevezhető birkózók csapata is.
Szabó a pozitívumok közé sorolta az öttusázók szereplését, akik
máris maximális létszámmal büszkélkedhetnek. Azt is elmondta, hogy a
kvalifikációs versenyek előtt álló cselgáncsozóktól is sokat vár, s
persze bízik az úszók jó teljesítményében.
- Az idei világbajnokságokon négy arany-, négy ezüst- és öt
bronzérmet nyertek a magyar sportolók, s ezzel a produkcióval Londonban
is kiegyeznék. A legfontosabbnak azonban ezzel együtt azt tartom, hogy
magyar doppingügyektől mentes legyen az olimpia.
A felkészülési körülményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy
miközben a világ minden pontján sorra épülnek a szebbnél szebb stadionok
és csarnokok, "nálunk a létesítményhelyzet továbbra is katasztrofális".
Hasonlóképpen elkeserítőnek nevezte, hogy az annak idején szétvert
klubok, szakosztályok egy része mára az összeomlás határára került. A
MOB mindenesetre minden jogos igényt a lehető legrövidebb időn belül
igyekszik kielégíteni. Az olimpiára készülők időben hozzájutnak
ösztöndíjukhoz, ugyanúgy, ahogyan a háttérben dolgozó munkatársak, az
orvosok, a pszichológusok és a masszőrök is.
- Rajtunk biztosan nem fogmúlni a siker - közölte a sportigazgató.
2012. 05. 17. 07.15 Noha számos hír terjedt el arról, hogy Mario Balotelli otthagyja a Manchester City-t, ezt cáfolta a... 2012. 05. 17. 06.11 Szombaton iktatják be a tornasport halhatatlanjainak amerikai székhelyű nemzetközi csarnokába a lóle... 2012. 05. 17. 05.09 A londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia, illetve Tobai-Sike Renáta sem jutott be szerdán a női lég... 2012. 05. 17. 04.08 Jól kezdték a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyt a magyarok - különösen a kajakos... 2012. 05. 17. 03.07 Diego Maradona éppen edzést vezetett Dubaiban, amikor a veje, Sergio Agüero győztes gólt lőtt.